Pleasantville. Nagyjából húsz évvel a film után. Ez az, ami először bevillant a Flora and Henri ruhákról. A kisvárosi nyugalom, az - szinte - idilli mozdulatlanság, a vibráló délutáni levegő, a közeli erdő harmatos tisztasága, egy helyi ünnep, a vándor-vidámpark forgatagával,  ahol hétvégén mindenkit megtalálsz, aki csak számít, a pék az utca végén az összes gyerek cimborája.

Igazából nem is annyira a ruhák tetszenek, hanem a hangulat, ami a képektől elkapott. A "fenébe a mindennapi rohanással" érzése, az ígéret, hogy éppen olyan hosszúak a napok, mint annak idején, gyerekkorunkban. Hogy a legtörékenyebb pillanat is megőrizhető,  hogy mindig van körülötted valaki, akire szívből ránevethetsz, aki visszamosolyog. Ezt pedig megvenni, megrendelni úgysem tudjuk. Gondolatban újra átélni, és hinni, hogy megint valóság lehet belőle, igen. Én azon vagyok, és kívánom Nektek is.

Forrás: Flora and Henri