Bár nem kimondottan öltözék ez a kendő, stílust teremthet, hiszen minden magára valamit is adó sztárbaba kezében kiegészítőként dobja fel ezentúl az aktuális toalettet, többféle színben és mintával, ezért is került most a Gyerektrendre.
A gyártó - feltételezem - saját lesifotósa lőtte az alábbi képet Angelina Jolie-ról, karjában a kis Shiloh-val. A képen pedig a lényeg: nem csalás, nem ámítás, nem a színésznő, nem is a csemete, hanem a sztárbaba kezében ott a nyomorgatott kendőce, a Swaddle Designs műhelyéből.
És hogy mit tud ez a kendő? Ki nem találná az ember. Huzamosabb ideig fogdosva beszívja az ember illatát - jelen esetben épp Jolie-ét vagy Pitt-ét -, és hasonlóképpen egy jó vadászkopóhoz*, órákon át őrizve azt, ezzel nyugtatja a szülői, valamint otthonmelegre vágyó dedet. És lám-lám, mennyire is nyugtat: dokument készült róla több körrel, több helyen, hogy Shiloh meg nem válik a kendőcétől, hurcibálja folyamatosan. Nagy terhet, feltételezem, azért nem ró rá, tekintve, hogy ritka az a fotó, amin saját lábon tipeg, és nem Angelina karjában hurcibálódik.
Azért ez már számomra valóban a teremtsünk igényt kategória, tudom, tudom, kispolgári csökevénynek tűnik, ám mifelénk anyaillatot eleddig nem designkendő hordozott.
*Képzavar-helyesbítés: vadászkopó csupán szagot szív, esetleg őriz, ám legkevésbé sem nyugtat.
Forrás: Swaddle Designs
Utolsó kommentek