Tegye a szívét a kezére minden érintett szülő: találni az otthonában olyan gyereket, aki könyörgés nélkül, magától, rendszeresen hajlandó nap mint nap felhúzni azt a nyavalyás pacskert? Más bezzegkölke nem ér, kizárólag az a bitang, akinek a születési anyakönyvi kivonatában szereplünk.

Az enyémeknek mindig szólni kell. Ha hagyom elfajulni, naponta huszonötször. Fejenként. Most, nyáron már nem is fárasztom magam ezen, a parketta enyhe hűvöse még jól is esik a talpaknak, de ha beköszöntenek a hideg idők, akkor bizony a szelíd kérés részemről kénytelen lesz szankciókkal terhes fenyegetéssé alakulni.

Ezek a jópofa lábságok viszont némi reménnyel kecsegtetnének, hátha önként és dalolva húzódnának fel a mezítlábakra, hogy az ebadták ne fázzanak fel minden ötpercben. Hasonlót már láthattunk itt a Gyerektrenden, azt a nagybritánok követték el. Ezt a másik verziót, ami  mokaszin néven fut, a svédeknél leltem. Egy próbát mindenesetre megér, már csak azért is, mert tényleg veszett jól néz ki…