Frissítő a szemnek, főleg lányos anyaként, ha egy kislányoknak szánt kollekció nincs tele a megszokott mintákkal, sőt, még csak nem is a rózsaszín dominál benne. Nem mondom, a virágoknak, fodroknak és lepkéknek igenis a lányruhákon a helye, csak ha annyi ruhás oldalt néz az ember lánya, mint én per nap, akkor bizony, egy idő után jól esik ránézni a nem annyira habos-babos, de attól még nagyon is csajos ruhákra.
Az Amoretti Designnál is van azért mindenféle minta, csíkok, pöttyök, virágok is, csak kicsit visszafogottabban, kicsit másként felhasználva és inkább tapéta stílusban. A ruhák, szoknyák, kifejezetten egyszerű szabásúak, a jó öreg bevált szabásmintát követik, pont ettől olyan otthonosnak, kényelmesnek néznek ki, a saját gyerekkorunkat idézik.
Kifejezetten tetszik nekem a rózsaszín mellőzése, teljesen igazuk van: nem kell minden lányruhának a rózsaszín valamelyik árnyalatában pompáznia. A tervező egy öt yermekes anyuka, Rebekah Merkle, aki - ahogy ez már sokszor, sokfelé megtörtént - a saját gyerekeinek kezdett el először ruhát tervezni, ebből nőtte ki magát az Amoretto márka. Amiért pedig külön lehet lelkesedni, hogy a nagyobb, már saját, kibontakozófélben lévő ízléssel rendelkező lányokra gondolva, a ruhákat 4-12 éves méretig lehet kapni.
Forrás: Amoretti Designs
Utolsó kommentek